Rólunk írták

Virtuóz vendégek a szimfonikusok koncertjén

A Gödöllői Szimfonikus Zenekar november 24-i koncertjén ismét két kiváló vendégművészt hallhat majd a közönség: Baráti Kristóf Liszt-díjas hegedűművészt és Várdai István Junior Prima-díjas gordonkaművészt nemcsak hangszerük nemzetközileg elismert virtuózaként, hanem karmesterként is megismerhetjük. A Gödöllői Szimfonikus Zenekar élén, egymás előadását vezényli a két nagyszerű muzsikus. Baráti Kristóf és Várdai István a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályának növendékei voltak.

Neves művészek a szimfonikus zenekar koncertjén

A Gödöllői Szimfonikus Zenekar a 2012/2013-as évadban is négy bérletes előadással várja a közönséget. Az idei programban is több évszázadot felölelő remekművek hangzanak majd el a Művészetek Háza színpadán. Az első hangversenyre október 13-án kerül sor, amikor is J. S. Bach III. Ddúr szvitjét, Haydn B-dúr miséjét, valamint egy ősbemutatót hallhat a közönség: Kovács Zoltán Erkel-díjas zeneszerző, fagottművész és karmester II. Fagottverseny című művét. Ez utóbbi ifj. Duffek Mihály fagottművész révén csendül fel.

Barokk és kortárs zene a Királyi Váróban

Nem ellentétek, hanem párhuzamok

„Bach, vagy Kurtág, vagy mindkettő?” címmel izgalmas előadásra került sor a Királyi Váróban, ahol J. S. Bach művei mellett kortárs magyar szerzők műveit tárták a hallgatók elé élvonalbeli művészek: Dobozi Borbála, Horváth Béla, Ittzés Gergely, Lakatos György. Az újszerű kezdeményezés nagy sikert aratott. 

Haydn és Mozart művei a Lovardában

Tisztelgés a királynő emléke előtt

A Barokk Kastélynapok kiemelkedő eseményeként Mária Terézia királynő emléke előtt tisztelgett a Gödöllői Szimfonikus Zenekar is.  A koncert egyben a „Híres Hölgyek Gödöllőn – 2012 a Nők Éve” rendezvénysorozat része volt.  A kastély lovardájában megtartott koncert első részében Mozarttól a Cosi fan tutte nyitányt, majd Haydn C-dúr oboaversenyét hallhatta a közönség,  Kurucz Orsolya oboaművész közreműködésével.

Zene és történelem

Koronázási mise  a kastély lovardájában

Ismét különleges hangversenyre invitálta a közönséget a Gödöllői Szimfonikus Zenekar. A kastély lovardájában romantikus kórusművek, egyházi énekek és Liszt Ferenc koronázási miséje csendült fel a Gödöllői Városi Vegyeskar, a Győri Palestrina Kórus és a Gödöllői Szimfonikus Zenekar előadásában. A koronázási hétvégén bemutatott  koncert a „Híres Hölgyek Gödöllőn – 2012 a Nők Éve” programsorozat része volt. 

Időutazás a gödöllői szimfonikusokkal

Főszerepben a harsona és a klarinét

Ha bárkiben is maradtak volna kétségek a Gödöllői SzimfonikusZenekar művészeinek sokoldalúsága felől a Hot Jazz Banddelközösen jegyzett évköszöntőhangversenyek után, azokat a február 25-i koncert biztosan eloszlatta. A hangversenybérlet harmadik előadásaizgalmas, évszázadokon és zenei stílusokon keresztül-kasul vezető kirándulásra vitte a közönséget. Ráadásul annál is többet adott, mint amit az évadra meghirdetett. De ne szaladjunk ennyire előre!

Oldalak